head

Mitől lesz egészséges a vastagbél? Működő tanácsok!

Hogyan marad egészséges a vastagbél?
Egészséges vastagbél nélkül sokkal jobban ki vagyunk téve a fertőzéseknek és más betegségeknek
Téma: Emésztés

A vastagbél még mindig tabu – pedig ennek egyáltalán nem kellene így lennie. Sőt, akkor teszünk jót magunkkal, ha az egészséges vastagbél igénye minél erősebben megfogalmazódik bennünk. Ez ugyanis szó szerint alfája és omegája testünk megfelelő működésének, a betegségek elkerülésének.

Vitathatatlan, hogy az emberek nem szívesen beszélnek a vastagbelükről. Nemcsak egymás között, hanem sokszor még az orvosuknak sem hozzák fel a témát. Pedig ez nagy hiba, hiszen az egészséges vastagbél nélkül sokkal jobban ki vagyunk téve a fertőzéseknek és más betegségeknek.

Miért ennyire fontos a vastagbél?

Ha a vastagbélről esik szó, a legtöbben az emésztésre gondolnak. Ez rendben is van, azonban ez a szerv ennél lényegesen több irányból avatkozik be szervezetünk működésébe. A két oldalán, a vékonybélhez és a végbélhez kapcsolódó vastagbél egy fordított „U” alakú szerv, amely a hasi részen helyezkedik el. Feladata, hogy befejezze az emésztést, elválasztja a folyadékokat a széklettől, káliumot, nátriumot és más sókat szív fel, a salakanyagot pedig a végbél felé továbbítsa. A vastagbélben található a bélflóra, ami közvetlenül befolyásolja az immunrendszer működését – az immunsejtek 70-80 százaléka valójában a vastagbélben fejtik ki a hatásukat. Ha a bélflóra egyensúlya felborul, azaz a jótékony baktériumok rovására, megnő a káros mikroorganizmusok aránya, testünk védekezőképessége drasztikusan leromolhat. Ráadásul, a vastagbélben élő jótékony baktériumok részt vesznek egyes emésztőenzimek, valamint vitaminok (K-vitamin, B7-vitamin) termelésében, kulcsszerepet kapnak a bélnyálkahártya védelmében.

Egészséges vastagbél és probiotikumok

A fentiekből látható, hogy az egészséges vastagbél egyik előfeltétele a bélflóra egyensúlyi állapota. Ezt veszélyezteti az egészségtelen táplálkozás, az adalékanyagokban bővelkedő ételek, a mozgáshiány, az antibiotikumok szedése. Ellensúlyozni elvileg nem ördöngösség: a probiotikus baktériumokban gazdag élelmiszerek (erjesztett tejtermékek, kovászos uborka, erjesztett szója, savanyú káposzta) fogyasztásával, de még inkább a legalább 10-12 különböző baktériumtörzset tartalmazó étrend-kiegészítők segítségével, a bélflóra egyensúlyi állapota visszaállítható. A legjobb, ha ez előbbieket egyszerre alkalmazzuk, tehát szedünk minőségi probiotikumokat, megfelelően táplálkozunk, és rendszeresen mozgunk.

Mire kellenek a rostok?

Nemcsak probiotikumokra, hanem rostokra is szükség van ahhoz, hogy egészséges vastagbélről beszélhessünk. A rostok ugyanis egyrészt mechanikai tisztítóként, szó szerint kitakarítják a lerakódott salak- és méreganyagokat, illetve az esetleg a bélrendszerben megtelepedett parazitákat. Ezáltal helyreállítják a táplálékok helyes felszívódását, valamint a felesleges koleszterin megkötésével, a szív- és érrendszer egészségéhez is jelentősen hozzájárulnak.
A prebiotikus tulajdonságú rostok ráadásul a probiotikumok legfontosabb táplálékai. Amennyiben elegendő rostot fogyasztunk, a jótékony baktériumok gyorsabban elszaporodnak, egyúttal csökken a káros mikroorganizmusok mennyisége, így helyreáll a bélflóra egyensúlya.
Függőn attól, hogy vízben oldékony, vagy oldhatatlan rostokról van szó, megszüntetik a székrekedést, illetve a hasmenést. Közvetett hatásuk, hogy elősegítik a fogyást, és az ideális testsúly megőrzését.

Segíthet a szimbiotikum?

Amikor az egészséges vastagbél megőrzése, vagy ennek a kívánt állapotnak az elérése a cél, érdemes minden lehetséges módszert bevetni. A fent említettek mellett, létezik egy komplex, mégis egyszerű megoldás. Ez pedig a szimbiotikum szedése, ami nem más, mint probiotikumokat és prebiotikumokat egyaránt a megfelelő mennyiségben tartalmazó étrend-kiegészítő. Természetesen, ha szimbiotikum kúrát tartunk, akkor is kövesük az egészséges életmód szabályait: mozogunk minden nap legalább fél órát, száműzzük étrendünkből, de legalábbis bánjunk csínján a fehér cukorral, fehér liszttel, tartózkodjunk a szénsavas „üdítőitaloktól”, a félkész- és készételektől. Hamarosan meg fogjuk tapasztalni ennek áldásos következményeit!

Kapcsolódó Cikkek

Közösség

BLOG HÍRLEVÉL

phone

Egészségtippek közvetlenül az email fiókjába!