Magas vérnyomása miatt kereste fel orvosát, ám kiderült, hogy ennél sokkal nagyobb a baj. Két héttel azután, hogy veserákot diagnosztizáltak nála, Láposi Gyuláné a műtőasztalra feküdt, és megkezdte küzdelmét a gyilkos kórral szemben. Felépülését segítette, hogy rátalált a legjobb gyógygombára, ma pedig már kitűnő egészségnek örvend.
Nem fájt semmim, de a magas vérnyomás miatt rosszul voltam. Előfordult, hogy 230/140-es értéket mértek nálam. Az orvos komplett kivizsgálásra küldött, készült ultrahang, CT és MR is. Kiderült, hogy vesesejtes carcinomám van, ami a bal vesém alsó pólusát érintette. Két héttel később megoperáltak a Klinikákon, az orvosom azt mondta, hogy hatalmas beavatkozás volt. Sejtettem, hogy sok időt igényel majd a gyógyulás, de az első három hónap rettenetesen nehéz volt. Ez 10 éve történt, de utána még 7-8 évig rosszul voltam.
Tele voltam kételyekkel és félelemmel. Nem tudtam, hogy miért történik velem mindez, kerestem az okokat. Nem volt feszültségmentes az életem, elképzelhető, hogy emiatt alakult ki a betegségem. Mentálisan is nagyon megviselt a lábadozás időszaka, amit még jobban megnehezített, hogy időközben a férjem egy balesetben meghalt. Teljesen magam alá kerültem. A megrázkódtatás után depresszióssá, szorongóvá, reményvesztetté váltam, nem tudtam aludni, és persze állandóan azon aggódtam, hogy vajon meggyógyulok-e.
Félévente. Ilyenkor megcsinálták a szokásos laborvizsgálatot, amiben persze a tumormarker értékek ellenőrzése is beletartozott, az ultrahangot, illetve a CT-t, én pedig örültem, ha egy-egy ilyen ellenőrzésem túl voltam, és nem találtak semmit. Ettől még sajnos nem voltam jól. Nagyon fájt a hatalmas heg a derekamnál, fájt a gerincem, mivel a veseeltávolítás azt is érintette. Begyulladtak az ízületeim, vastagbélgyulladásom volt, gondolom idegi alapon.
Dehogynem. Elkezdtem akupunktúrára járni. Nagy reményekkel vágtam bele, gondoltam, hogy ettől majd megszűnnek többek között a gerincfájdalmaim, de csalódnom kellett. Lassan kezdtem beletörődni abba, hogy így kell leélnem a hátralévő életem, de ez a gondolat keserűvé tett.
Két évvel ezelőtt a szokásos felülvizsgálatra jelentkeztem. Amíg az orvosomra vártam, beszédbe elegyedtem egy nővel, aki elmondta, hogy a legjobb gyógygomba készítményt szedi, amit Fachet professzor úr a saját receptje alapján állított össze. Bevallom, hogy nem hallottam még a Fachet gyógygombáról, de kíváncsivá tett, amikor azt mesélte, hogy az összes gyulladáscsökkentőt le tudta tenni, amióta ezt használja. Ha jól emlékszem, neki valamilyen autoimmun betegsége volt. Amikor hazaértem, kicsit utánanéztem ennek a dolognak, majd megrendeltem az első dobozzal. Eleinte 4 kapszulát szedtem naponta, mert ez a hölgy azt mondta, hogy így a leghatásosabb, de később majd lehet csökkenteni az adagot.
Körülbelül 2-3 hete szedtem a gyógygombát, amikor azt vettem észre, hogy sokkal jobban alszom, nem ébredek fel éjjelente, enyhült a reggeli szorongásom. Majd az ízületi gyulladásom is elmúlt, nem fájt olyan gyakran a hegem, sőt, a vérnyomásom is rendeződni látszott. Elég fázékony vagyok, korábban hajlamos voltam megfázásra és az influenzára, de röviddel a gomba szedését követően a vírusok messziről elkerültek. Az is pozitív dolog volt az életemben, hogy a gyógygomba nemcsak testileg, de lelkileg is megerősített, új reményt adott. Azt elfelejtettem megemlíteni, de a bélgyulladásom szintén megszűnt.
Természetesen. A családtagjaim és a barátaim megjegyezték, hogy derűsebbnek tűnök, nem vagyok állandóan búskomor és sokat mosolygok, ami állítólag nagyon jól áll nekem. Korábban hajlamos voltam bezárkózni, most viszont szívesen kimozdulok otthonról. A legjobb gyógygombának köszönhetően már képes vagyok meglátni az élet apró örömeit, visszatért a vitalitásom, és teljesen tünetmentessé váltam.
A tartalom megjelenését a Fachet gyógygomba támogatta.