A dús haj minden nő álma, ám egy csomóan a különféle kozmetikumok segítségével próbálják meg szebbé varázsolni a hajkoronájukat. Pedig a megfelelő tápanyagok bevitelével, és egy kis életmódváltással, sokkal többet tehetünk azért, hogy elérjük a kívánt hatást.
Dús hajra vágyunk, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a helytelen táplálkozás, a környezeti ártalmak vagy a méregtelenítés hiányában az immunrendszer legyengül, ami hajhullást és a haj minőségének romlását okozhatja. A leírtakból egyértelműen kiderül, hogy már egy kevés odafigyelés is elég lenne ahhoz, hogy életmódunk ne menjen az egészségünk és a hajunk rovására.
Tévedés azt gondolni, hogy a dús haj hiányát a hajhullás okozza, azaz ez a kijelentés csak részben igaz. A dús haj ellensége nem a hajhullás, ami bizonyos határok között, teljesen természetes folyamat: a hajszálaknak is megvan a maga életciklusa, körülbelül két-hat évig aktívak, húsz alkalommal képesek a megújulásra, majd végleg elhalnak. Ezért napi 70-100 hajszál elveszítése miatt, még nem kell aggódnunk, hiszen hiányuk nem okoz lapos hajkoronát, szinte észre sem vesszük, legfeljebb a kefén, párnán hagynak nyomon. És persze azt se felejtsük el, minél hosszabb egy hajszál, annál többnek néz ki, ha kihullik. Kóros hajhullásról csak akkor beszélünk, ha a kihullott hajszálak száma tartósan 100 fölött van.
A gyenge és élettelen haj oka legtöbbször az elégtelen táplálkozás miatt fennálló vitamin- és ásványi anyaghiány, a vashiányos vérszegénység, utóbbi esetében a vér nem rendelkezik elegendő vörösvérsejttel, ami oxigént szállít a sejtekhez, így a hajhagymákhoz is. Tápanyaghiány a szervezetünkbe kerülő, és ott megtelepedő paraziták miatt is létrejöhet, ezek az élősködők fontos vitaminoktól és tápanyagoktól fosztanak meg minket, illetve meggátolják ezek felszívódását.
A hajhagymáknak is szükségük van méregtelenítésre, megfelelő vérkeringés, oxigénellátás nélkül ugyanis betokosodnak, és lassan elhalhatnak. Ilyenkor nem tudják felvenni a hajnövekedéshez szükséges tápanyagokat. Ha dús hajra vágyunk, bizonyos élelmiszereket ne fogyasszunk túl gyakran (például csokoládét, vagy az egyébként nagyon egészséges olajos magvakat, mint a lenmag), mert fokozzák a faggyúmirigyek működését. A termelődő nagyobb mennyiségű faggyú miatt a haj összetapad, és akkor is kevésnek látszik, ha egyébként megfelelő mennyiségű hajszállal rendelkezünk. Ez abban az esetben is megtörténik, ha túl erősen habzó, agresszív sampont használunk, ilyenkor szintén megnő a faggyútermelés.
A hajfestékekben található vegyi anyagok szinte csapást mérnek a hajra. A színelőhívó általában peroxidot, illetve ammóniát tartalmaz, ezek a veszélyes adalékok teszik lehetővé, hogy a festék beszínezze a hajszálakat. Eközben azonban erősen roncsolják a haj szerkezetét, valamint allergiát okozhatnak.
A nem megfelelő hajszárítás ugyancsak a dús haj ellensége lehet. A közvetlen és hosszabb ideig tartó hőhatás ugyanis károsítja a fehérjéket és a vitaminokat, ebből kifolyólag válnak a hajszálak törékennyé és mattá. A dúsabbnak látszó hajkorona érdekében a hajunkat először szárítsuk fejjel lefelé, és a hajszárító hőmérsékletét soha ne állítsuk a maximumra.
Hormonális zavarok is okai lehetnek a hajproblémáknak. Ilyen a pajzsmirigy-alulműködés, vagy a policisztás petefészek szindróma (PCOS). Hajhullás a klimax idején is gyakran jelentkezik, a hormonális változások eredményeként a haj, illetve a testszőrzet elvékonyodik és ritkul, ezen azonban a kíméletes hormonpótlás segíthet.