head

Spirulina alga: az emésztőrendszer védelmezője, de a fogyást is segíti

Báhidszky Szuren Báhidszky Szuren
Újságíró, egészségügyi tanácsadó
Téma: Szuperélelmiszerek

Igaz ugyan, hogy egy egysejtűről van szó, ám a spirulina alga egészségvédő hatásai rendkívül széles skálán mozognak. Azzal, hogy megerősíti az immunrendszert, számos betegségtől véd meg, hatékony a rák ellen, és olyan nagy mennyiségben tartalmaz rostokat és fehérjéket, hogy méltán érdemelte ki a szuperélelmiszer jelzőt.

Nem lehet eléggé dicsérni, hiszen a spirulina alga olyan gazdag antioxidáns vegyületetekben, klorofillban, esszenciális zsírsavakban, vitaminokban és gyulladáscsökkentő fikobilinekben, hogy szinte minden bajra gyógyírt jelent a fogyasztása. Bőven található benne mangán, magnézium, vas, cink, valamint A-, B- és D-vitamin. Utóbbi hiánya gyengíti az immunrendszert, hajlamosít a fertőzésekre, gyulladásokra, és a csontritkulás veszélyének is ki vagyunk téve. Amennyiben túl kevés van belőle, ki vagyunk téve a súlygyarapodásnak, ennek oka, hogy D-vitamin fontos szerepet kap a zsírok lebontásában és elraktározásában.

Szuperhatékony szuperélelmiszer

A spirulina alga rosttartalmánál fogva javítja az emésztést és az anyagcserét, segít megőrizni a bélflóra egészségét, elmulasztja a szorulást, erőteljesen támogatja a máj működését és a szervezet méregtelenítő funkciót. Lúgosító, cisztein tartalma pedig a gyomorfekély megelőzésében és kezelésében játszik szerepet. Sikeresen alkalmazható az bélrendszerben túlszaporodott Candida ellen, miután elsőrangú természetes baktérium- és gombaölő.

Segíti a fogyást

Miután magas fehérjetartalmú, ez az algafajta csökkenti az éhségérzetet, képes felgyorsítani a szervezet anyagcseréjét, sőt, elősegíti a kollagén- és elasztin-szintézist, ezért fogyókúra ideje alatt érdemes a bőrre kenni a striák megelőzősének érdekében. Kutatások alátámasztották, hogy a benne lévő GLA (Gamma-linolénsav) nevű esszenciális zsírsav segít megelőzni az inzulinrezisztencia kialakulását, hozzá az egyenletesebb vércukor szinthez, továbbá vérnyomás- és a koleszterinszintet csökkentő hatása van.

Elsavasodás ellen

A sprulina alga hatékony lúgosító, ennek köszönhetően képes visszaállítani a szervezet sav-bázis egyensúlyát, így harcol az elsavasodás ellen, ami gyomorégés, emésztési zavarok, fáradtság, különféle bőrgyulladások, illetve a gombás megbetegedések egyik okozója. Ráadásul fogyasztásával akár az elsavasodást fokozó húst is elhagyhatjuk, hiszen tele van proteinnel. Utóbbi tulajdonsága miatt vegetáriánusoknak és vegánoknak is érdemes beiktatni az étrendjébe.

Forrás:
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3136577/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2907180/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/27259333
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4012879/

Hirdetés

Kapcsolódó Cikkek

Közösség

BLOG HÍRLEVÉL

phone

Egészségtippek közvetlenül az email fiókjába!

Ajánlott termékek

SuperDetox

SuperDetox

A búzafű por az árpafű porhoz hasonlóan rendkívül hatékony lúgosító és méregtelenítő, megtisztítja a vért és a vastagbelet a mérgektől, feszesíti a bőrt, belülről ápolja a hajszálakat.


Green Symbol

Green Symbol

Természetes és teljes értékű táplálék, amely mesterséges adalékanyagoktól mentes. Összetételének köszönhetően értékes tápanyagait a szervezet szinte maradéktalanul képes felhasználni. Napi fogyasztása feltölt energiával és életerővel, valamint kellemes közérzetet biztosít.


Chia-Spanyol zsálya

Chia-Spanyol zsálya

A chia magokban nagy mennyiségben fellelhetők omega-3 zsírsavak, fehérjék, kávésav, rostmentes szénhidrát, antioxidáns összetevők( fenolok) és élelmi rostok. Ezeken kívül tartalmaz még kalciumot és omega-6 zsírsavakat, nagy előnye, hogy gluténmentes.

Orvos válaszol

Kérdése van egy cikkel kapcsolatban? Tegye fel kérdését, illetve böngésszen független szakértők válaszaiból...
Orvos válaszol ITT